Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A főváros IX. kerületéből, egy 3 hektáros erdőből már el is szállítottak 170 köbméternyit.
Az idén több mint 5,5 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladékot találtak a Pilisi Parkerdőben az erdészek – közölte a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából a Pilisi Parkerdő az MTI-vel szerdán.
A hulladékokat a Tisztítsuk meg az országot! program keretében mérték föl, és a főváros IX. kerületéből, egy 3 hektáros erdőből már el is szállítottak 170 köbméternyit (fotónkon, MTI/Balogh Zoltán). A közlemény szerint a parkerdő minden évben százmilliós nagyságrendű összeget kénytelen a hulladékok elszállítására költeni. Ekkora összegből legalább 20 hektár erdőt telepíthetnének évente – jegyezték meg.
Hozzátették, hogy a Pilisi Parkerdőben nemcsak az évi 25 millió látogatói alkalom terheli a környezetet. Vannak, akik a hulladéklerakás költségeit azzal akarják megspórolni, hogy az erdőkben raknak le ipari, építési, és kommunális hulladékot, holott – a közvélekedéssel ellentétben – még a zöldhulladéknak sincs helye a természetben, tehát a levágott füvet, fát, lehullott gyümölcsöket sem szabad odavinni – hívták fel a figyelmet a közleményben.
(MTI)